2015. december 20., vasárnap

4.fejezet


NEM VAGYUNK OLYANOK MINT Ő
~DANIEL~
Az Új lány mindet fel fog kavarni ebben a rohadt iskolában. Tudom, hogy valaki sérülni fog. De a tegnapi csók mindent galibát meg ért. Ne értsétek félre nem azért volt jó mert ez volt az első csókom, eléggé sok lánnyal csókolóztam már, de ez valahogy más volt olyan spontán. Általában mindig a lányok akartak meg csókolni, de most én akartam öt. Ma újra találkozunk az osztályterem falai között. Nem fogok tudomást venni róla és  tudom, hogy ez idegesíteni fogja. Beülök Alex mellé. Aki épen azzal van elfoglalva, hogy egy cserepes muskátli földjébe dugja az úját. Furcsa. Én inkább zenét hallgatok a fülesemen. Már éppen belemerültem a dalszövegbe, amikor Alex oldalba bökőt. Kivetem a fülesemet a fülemből.

-Szerinted mi baja lehet,-kérdezte és a virágra bökött.

-Nem tudom nem értek a gyomokhoz.-válaszoltam.

-Ez nem gyom ne beszélj így vele.-válaszolta felháborodottan.

Aztán gűgyőköt valamit neki. Inkább tovább hallgattam a zenét. Amikor is belépet Tessa és Angie. Tessa valamin mosolygót, amitől még szebb lett. Barna haja most a vállára omlott lágy tincsekbe. Úristen mikor kezdtem én ilyen nyálas lenni. Inkább mondjuk azt, hogy hihetetlenül szexi volt. Még a gagyi egyenruha ellenére is. Angie hadart neki valamit. Amit ő folytonos mosollyal és bólogatással helyeselt. A mellettem ülő Alex meg továbbra is a növényévvel foglalkozott. Leültek a helyükre és tovább folytatták a beszélgetést. Eric baktatott be az ajtón egy húsos szendviccsel, amit épen magába tömőt. Áradt belőle a zsír szag. Meg kordult a gyomrom, de nem arra a szarra amit Eric evett hanem valami friss húsra, talán valami féle vad húsra. Oh, már alig várom az ebédet. Előtte még kikel bírnom egy matek órát Miss Piers-szel. Aki azt hiszi, hogy full hülye vagyok, még dogáknál is azt hitte végig puskáztam, és hogy Angie segít nekem. Angie aki telefonja nélkül még azt se tudná kiszámolni menyi 5+3. Na, jó azért kicsit túloztam, de tényleg  jól megy a matek. Becsengetek és bejött az ultra szőke tanár. Nem sajnos nem az eszéről beszélek. Hanem tényleg a haja színéről. Inkább már fehér színű volt a haja koronája. Furcsa ibolyaszín szeme az osztályt vizslatja.

-Tessa Blake kifelé a táblához és lássuk, menyit tudsz.-mondta szigorú hangon. Aztán leült a helyére a tanári asztalhoz. Tessa feltápászkodott a helyéről és a táblához ment.

-Tamara Merlin lánya vagy?-kérdezte a tanárnő és furcsa színű szemeit nem vette le Tessáról.

Tessa a száját rágva toporgott a tanárnő mellet. Nagyon szorongott. Éreztem.

-Igen.-válaszolta.

-Annyira hasonlítasz rá.-mondta a tanárnő.-Ismertem őt. Nagyon kedves volt mindenkivel. Igazán saj..-nem tudta befejezni a tanárnő, mert Tessa közbe szólt.

-Tanárnő ha kérhetném a feladatott.-mondta színtelen hangon.

-Rendben. Ameddig te a táblánál dolgozol, addig a többieknek a tankönyv 15 oldalán a 3-as feladatát csinálják meg.-adta ki a feladatott a tanárnő.

Tessa hamar megvolt a feladatokkal és a tanárnő szorgosan jegyzettel.

-Olyan okos akár csak az anyja.-mosolygott.-Helyet foglalhat.-válaszolta.

Tessa cseppet sem volt vidám arca semmi érzelmet nem tükrözött. a helyére fáradt és ő is elkezdte a feladatott. A tanárnő ellenőrizte a feladatott. Aaron volt a szerencsétlen akinek meg kellet oldani a a táblánál.

-Powell úr ön következik.-mondta a tanárnő és a tábla felé intett.

-Miért?-kérdezte Aaron.

-Én fellölem ott is maradhatsz, de akkor a jegyed elég egy síkú lelet csak.-mondta a tanárnő.

-Aj tanár nő ne legyen ilyen szívtelen.-nézett kis kutya szemekkel Aaron.-Válasza inkább Corát.-mondta.

-Hé.-válaszolta Cora.

Nevetnem kellet e rosszabbak voltak mint egy öreg házaspár.

-Szeretnél inkább te ki jönni Daniel.-a nevemet furcsán meg nyújtotta.-Nézzük meg Angel nélkül menyire vagy okos.-mondta a tanárnő. Ezen már nem csak én nevetem. sőt még Angie is felnevettet csak Tessa ült fapofával és a füzete szélét firkálgatta. Kisétáltam és megoldottam a feladatott.Ki gondolta volna hibátlanul.

-Figyelek ám Daniel.-megint olyan furcsán meg nyújtotta a nevem.

Mikor felejti el végre azt a régi vitát. Nem tehetek róla, hogy az unoka húga közélebről is meg akart ismerni. Nem fogta fel, hogy én nem vagyok az a srác, aki kapcsolatra vágyik. Persze én meg az unoka nővérét kapom matek tanárnak. Peches az élet. Na, mindegy is kicsöngettek. Az ebéd előtt még közbe szólt egy irodalom, egy angol és egy föci. Az hittem már meg bolondulok annyira éhes voltam már. Már azon gondolkodtam, hogy kimegyek az erdőbe és fogok magamnak valami kaját. De kibírtam és a jutalmam valami isteni finom pörkölt volt.

-Eric úgy esszel mint egy disznó.-mondta Angie aki összvissz valami kerti salátát nyomott magába.

Tessa nem volt ebédnél.Nem volt éhes.Bár szerintem sokkal inkább a magányra vágyott. Szőnyű lehet elveszíteni egy anyát, és a legrosszabb hogy én tudom, hogy miért halt meg. Tudom, hogy a nő aki Tessa anyukája volt a legeslegjobb szívű ember volt. Eric tesvérei ültek le az asztalhoz. A hármas ikrek szinte össze nőttek hármuk közül Cody volt a legidősebb a srácnak barna haja és szemei voltak, a második legidősebb Haley a alacsony ámbár roppant idegesítő lány és ott volt Lacey aki mind közül a legfélénkebb volt. Mind emelet egy évfolyamba jártunk.

-Itt vannak a b-sek.-mondta Cody.-Hé bratyó milyen érzés az öcséddel egy évfolyamba járnod?-incselkedett Ericcel. Nagy szája volt az biztos.

Bár Eric már jó párszor meg mutatta, hogy ki az alfa hím a családban, de Cody mindig is szerette hergelni.

-Szeretnéd hogy megint elverjele.-tette le a szendvicsét Erick.
-Tesó azt nem hinném.-kacsintott rá.

-Rendezzük le.-vágta le kezeit az asztalra és pattant fel Eric. Cody is így tett.

-Fiúk enni akarok. Ne itt játsszátok, le a kis fiús ki tudd messzebbre pisilni versenyt.-mondta Casey.

Tessa sétált az asztalhoz egy szendviccsel. Aztán leült közém és Angie közé. Minden ki öt nézte.

-Mi az bele avatkoztam a bandaharcba.-kérdezte.-Vagy van valami az arcomom, esetleg elfolyt volna sminkem?-kérdezte.

-Nem csak azt hittük szeretnél egy kicsit depizni esetleg valami szómórú borongós zenét hallgatni.-válaszolta Aaron.

-Aaron ez bunkó volt.-mondta Cora.
 
De Tessa elmosolyodott.

-Nyugi skacok minden rendben. Nem fogok eret vágni.-válaszolta és a szemeit forgatta.

Senki nem nevettet. Nem volt vicces mindenki ki hallotta a szavaiból áradó keserűséget Tessa elmerült a gondolataiban aztán hirtelen felpattant az asztaltól. A széke fülsüketítő zajjal csúszott végig a menza kő padlóján.

-Tessa muszáj volt meg süketítened.-nyögte Aaron.

-Oh bocsi.-válaszolta zavartan.-Én izé mindjárt... jövök csak a terembe hagytam a...a...mobilom.-dadogta azzal elsietett a terem felé.Tudtam  hogy hazudik és nem csak én hanem Eric is. A többiek meg csak vállat vontak és ettek tovább. Meg próbáltam, hogy több mindent halljak, de az iskola falai különösen vastagok és így csak néhány neszezést halottam, meg azt hogy valaki le húzta a slozit. Tesi óra követ kezett Mr. Briennel. A magas és vékony termetű férfiról inkább jutna az eszedbe hogy valamiféle professzor mint hogy egy kőkemény tesi tanár. Ő viszont nem kímélt minket bár nekem nem esett nehezemre a tesi. Iskola körökkel kezdtünk. Mindenki a rajthoz állt.

-Ó menyire hogy most én nyerek Danny.-spannolta fel magát Eric.

-Ne reménykedj túlságosan.-mondtam.

-Én fogok nyerniiiiiiiiii.-visította Angie.

Mindenki hangos nevetésben tört ki.

-Mi van simán nyerhetek.-válaszolta ledöbbenve.

-Angie ha hátulról nézzük az eredményeket.-mondta Tessa.

-Tessy olyan gonosz tudsz néha lenni.-nevette el magát.-Na jó még sem akarok nyerni.Aaron viszel a hátadon?-bökte oldalba Aaront.

-Nem cipelem a hájas segged.-válaszolta Aaron.

-Ho...ho...hogy merészeled.-Angi ideges lett. Aaron meg elkezdett szaladni Angie meg egyenesen utána.

-Még nem mondtam hogy rajt.-kiáltotta utánuk a tanár de már senki nem figyelt mert mindenki el startolt a vonaltól.

-Gyertek vissza.-kiáltott utánunk de senki sem figyelt már rá.-Jól van hagyjuk.-fejezte be a mondandóját.

Tesa mellettem futott Erick meg jóval mögöttünk sőt még Angiet és Aaront is lehagytuk. Az Útolsó előtti iskola kört futottuk. Az iskolánál levő erdő mellet futottunk el amikor is Tessa hirtelen megtorpant.

-Nem halottad mintha valaki sírna.-aztán hirtelen elkezdet futni az erdő felé.

-Tessa ne!Várj!-kiáltottam utána de már késő volt. Nem vette hogy észre hogy a fa gyökerei a lábára fonódtak. Aztán egy hirtelen rántás és a földön terült el ájultan. az egyik nagyobb fa törzse remegésbe kezdett egy arcot és végtagokat formált. Tudtam mi vagy ki a fa. Mrs. Pocket termett előttem.

-Daniel azt mondtad figyelsz a lányra!-hangja szigorú volt.

-Szerinted mit csináltam?-válaszoltam gúnyosan.

-Hogy beszélsz velem kutya.-szűrte a fogai közül a tanárnő.

-Nem vagyok kutya.-és meg villantottam a szemeim.

-Nem érdekel mi vagy annyit kértem figyelj a lányra. Majd nem meg szökött és annak nem lett volna jó vége.-mondta a tanár nő. A többiek futottak el mellettünk csak Angei állt meg mellettem.

-Mi történt?-kérdezte.

-Semmi érdekes. Dixon fogja meg Miss Blake-t és vigye vissza a tanárhoz pár perc múlva fel fog ébredni.-mondta aztán megint eggyé vált a fával.

-Mi...mi történt.-dadogta Angie.

-Semmi csak Tessa az erdő felé szalad aztán meg én kaptam a lebaszást.-felemeltem az eszméletlen lányt.

Olyan kőnyű és törékeny volt nem tudom hogy fogja meg csinálni a neki szánt feladatott.Szemhéja lágyan lecsukódott ajkai enyhén el nyíltak, arca enyhén kipirult. Vissza sétáltunk a tanárhoz és a többiekhez.

-Én nyertem.-táncolt Eric.-Igen, igen, igen.-örvendezett.

-Huh Daniel mit csináltál Tessával?-kérdezte Gabe.

-Semmit ő volt a hülye.-válaszoltam és lefektetem a padra. Lekaptam a melegítő felsőm és a feje alá tetem.

-Daniel nem kértünk ingyen sztriptíz showt.-mondta Aaron.

-Aaron fog be a pofád.-válaszoltam ingerülten. Miért sózták rám ezt az idegesítő lány. Tudom hogy sokkal tartozom az anyjának de akkor is.

-Huh de durci valaki biztos megjött neki.-morogta Aaron.

-Aaron nem tudnád befogni egyszer végre azt a nagy szádat?-kérdeztem ironikusan.

Tessa szemhéja meg rebbent. Aztán kinyitotta szemét. Zöld szemei az eget kémlelték aztán az arcomon álapodtak meg.

-Ez a fej fájás rosszabb mint a másnaposság.-nyögte aztán fel ült.

-Hát elég nagyot estél.-válaszoltam.

-Csak azt nem tudom miben.-mondta.

-Gondolom a két bal lábadban.-válaszoltam.

-Nekem nincs két bal lábam, bunkó.-jött a dühös vissza vágás.

-Ahogy látom vége az órának, szóval megyek de addig is ha lehet  ne törd össze magad.-kacsintottam rá.

-Inkább neked kéne vigyáznod magadra.-dünnyögte.

Elmosolyodtam rajta.Eltelt a nap hátra levő része és úgy döntöttünk egy megyünk a Blacbird-be. A Blackbird egy szórakozó hely volt  a magam fajtának. A város keleti részén volt amelynek nem volt éppen a legjobb hírneve. A klubot betöltötték a neon színek és a táncolok tömege.Minket ez mind nem érdekelt így az osztály nagy része el jött, kivéve Case-t aki vala hogy úgy fogalmazott "hogy van jobb dolga is mint hogy valami ócska lepra telepen rázza a seggét", Alex aki inkább a növények földjébe dugdossa az ujját, Gebe meg egyszerűen nemet mondott. Akkor hol van Tessa? Az iskolában. Őt csak egyszerűen nem hívtuk ami ért Angie nagyon dühös volt. Bent ültünk a bárban ahol hangosan szólt a techno zene.

-Miért nem hívtuk Tessát is?- kérdezte meg sokat szóra Angie.

-Mert ő nem olyan mint mi.-válaszoltam sokat szóra.

-De ő is olyan.-vágta rá.

-Nézd Angie. Mit szólna például ahhoz a lányhoz.-mutattam kék bőrű lányra.-vagy ő hozzá.-mutattam a sápadt sárra aki éppen felhajtott egy pohár vért.-vagy mit szólna hozzám meg villantottam a szemem és a fogaim.-Ő nem való ide. Értsd meg végre.-fejeztem be a mondandóm. Nem csak azért mert ennyi mondandóm volt Anginek hanem mert közben egy lány jött oda hozzám.

-Szia szép fiú.-súgta.

A lány szép volt. Hosszú kék haját a vállára omolva viselte lila szemei engem fürkésztek. Karcsú és telt idomú volt. Természetfeletti szépsége sem vetekedhetett Tessa természetes szépségével. A lány az újait a karomra fonta.

-Egy tánca szakítasz velem időt.-a kérdés nem is igazán kérdés volt. Anige szemei könyesek voltek de nem foglalkoztam most vele.

Felálltam és a táncparkettre sétáltunk.Ahol ö közel simulva hozzám táncolt. A lány mindent meg tett hogy lefeküdjek vele de nem ment csak Tessára tudtam gondolni. még meg is csókoltam a lányt de az sem vált be. Mi van velem?
El múlt éj fél amikor is haza keveredett a csapat. Már mindenki a szobája felé vette az irányt de én meg hallottam valamit. Az udvara vezető folyóson kötöttem ki ahol valaki mászkált. Meg fordult. Tessa ált ott egy melegítő nadrágban és pulcsiban.

-Daniel.-válaszolta ijedten.

-Tessa.-mondtam.-Mit kerestél kint?-kérdeztem.

-Se... semmit.-dadogta és kezeit a hattá mögé rejtette.

-Biztos?-kérdeztem.

-Igen. Nem tudnál végre békén hagyni Dixon!-mondta dühösen és elrohant a szobája irányába. Tudtam hogy van valami mert nem a meg szokót illata volt inkább olyan szaga volt mint a nedves talajnak és ruhája enyhén piszkos volt. Emellett nem tudom mit rejtegetett a hattá mögött. A szobám felé vettem az irányt. Ahol Erick már rég durmolt és is követtem a példáját. Az utolsó gondolatom Tessa volt és az ő csókja volt.

(Nagyon nagyon nagyon nagyon sajnálom hogy ennyit kellet várnotok. Csak nehezen ment ez a rész.)

~1.Mi a véleményetek erről a részről?
~2.Tipp: Mit rejtegethetett Tessa?
~RAPOSA



4 megjegyzés:

  1. Sei baj. Érdekes. Fogalmam sincs. Folytasd amint tudod, mert nagyon tetszik a sztorid! :)

    VálaszTörlés
  2. Sietek sietek. és köszönöm :)

    VálaszTörlés
  3. Siess a kövi részel,olyan izgalma résznél hagytad abba *o*.
    És ég egy szer köszönöm a díjat <3 !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sietek. Már majdnem kész van. és nagyon szívesen :) <3

      Törlés